Véget ért a 2016/17-es Gomba Caffe lány labdarúgó bajnokság

Hozta a kötelezőt a Tekó, ki-ki meccs után bronzérmes a Humán – véget ért a Gomba Caffe lány labdarúgó bajnokság.

 A téli „uborkaszezon” hasznos eltöltését és a minél több játéklehetőséget volt hivatott szolgálni a négy évvel ezelőtt életre hívott középiskolás lány labdarúgó bajnokság, melyet a Gomba Caffe támogatásával rendeznek meg a halasi intézményekben.

 

Az ősszel lezajlott három forduló után már biztos volt, hogy az egyébként is elsőszámú esélyes Szilády biztos aranyérmesként várhatja a Tekóban rendezett utolsó kört. A házigazda Rákóczi öt- illetve hétpontos előnyét igyekezett megőrizni a második helyen, míg a Humán és a Bibó fő célja a bronzérem megszerzése lehetett.

A Tekó csapata – bár matematikailag még nem volt biztos az ezüst – nem titkoltan a tavaszi mérkőzések előtti felkészülésnek rendelte alá a fordulót, így az eredmények alakulásától függetlenül sokat cseréltek és különböző összeállításokat próbáltak ki élesben. A Humán ellen azonban még így is simán nyert a Rákóczi, bár az első félidő még igen szorosra sikeredett. A másodikban viszont az elsőszámú kapusát elveszítő Bátory-csapat már nem tudta megállítani a hazai támadósort és így matematikailag is biztossá vált a Tekó ezüstérme.

A Szilády annak ellenére sem tartalékolt, hogy már biztos bajnokként léphetett pályára. Ennek ellenére a Bibó sokáig jól tartotta magát ellenük még úgy is, hogy különböző okokból több kulcsjátékost is nélkülözniük kellett – a legérzékenyebb veszteség egyértelműen az elsőszámú gólfelelős, Nyitrai Nóra hiánya volt. A végén persze kidomborodott a nagyobb játéktudás és a rutin és megérdemelten győzött a Szilády.

Ezután következett az utolsó kiadó dobogós helyről döntő mérkőzés a Bibó és a Humán között. Nagy izgalmak és óriási küzdelem közepette végül a Humán nyerte meg a találkozót és ezzel eldőlt, hogy idén az ő nyakukba kerül a bronzérem.

A hátralévő három találkozó tehát már csak „formaság” volt, ám a kiskunhalasi középiskolák lelkes lány focistái egyaránt töretlen lelkesedéssel küzdöttek a továbbiakban is.

A Tekó az első félidőben még rá is ijesztett kicsit a Sziládyra, ám a második játékrészben jelentősen feljavult a bajnokcsapat és meggyőző különbséggel győzött.

Akárcsak a következő meccsen a Humán ellen, bár itt már az elején sem volt kérdés, hogy melyik csapaté lesz a három pont.

Az idei bajnoki sorozat zárása a Tekó-Bibó összecsapás volt. Mindkét csapat odatette magát, hogy méltó módon fejezze be a bajnokságot. Túlnyomóan mezőnyjáték jellemezte a találkozót, de azért néhány szépen kialakított helyzet is adódott mindkét oldalon. Ezek közül a Tekó kettőt is értékesíteni tudott, megnyerve a találkozót.

Az idei sorozatot tehát a Szilády nyerte hibátlan teljesítménnyel és meggyőző gólkülönbséggel. A második helyen a Tekó zárt, akik egyébként csak a Sziládytól kaptak ki a bajnokság során. Az idei bronzérmes a Humán csapata lett, akik az első fordulós hazai „nullázás” után minden fordulóban tudtak pontokat szerezni. A negyedik helyen a Bibó fiatal együttese zárta a bajnokságot, ahol sokszor csak apróságokon múlt a jobb eredmény elérése.

 

Az ünnepélyes eredményhirdetésre a tervek szerint márciusban, Nőnap környékén kerül majd sor, ahol az egyéni díjazottak neveire is fény derül. Egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a sorozat gólkirálynője Csorba Vivien (Szilády) lett 20 találattal.

Végeredmény:

1.      Szilády 36 pont

2.      Tekó 18 pont

3.      Humán 10 pont

4.      Bibó 5 pont

 A góllövőlista élmezőnye:

·        Csorba Vivien (Szilády) 20

·        Csamangó Dóra (Humán) és Szakál Petra (Szilády) 19-19

·        Nagy Andrea (Bibó) 18)

 

A csapatok nevében ezúton is köszönjük a Gomba Caffe támogatását, akik idén is hozzájárultak ahhoz, hogy több, mint ötven fiatal sportoló szerezhessen maradandó élményeket a sportszerű, nagy küzdelmeket hozó mérkőzéseken.

Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.