A szenvedélyek viharában - a 9. forduló

A kilencedik fordulóval folytatódott a Connextion Kupa. A második vonalban úgy néz ki, gyengélkedik a bajnokesélyes Madosz. Az első hét fordulót veretlenül zárta a fekete mezes gárda, most pedig már második vereségét is elkönyvelte. Ezúttal a lelkes, fiatal Rákóczi csapata verte meg őket. Érdekes és szoros lehet a vége ennek a csoportnak is. Az első és az ötödik csapat között mindössze 4 pont a különbség. A Rongyász, Madosz, Rákóczi triumvirátus mellett a TázláRia, de még a Valkom Pékség is odaérhet a végelszámolásnál.

Az „A” csoport egy igazi alsóházi rangadóval indult a mai délután. A Szivacs Fc legényei ezúttal a Connextion csapatával mérkőztek meg. A két igen csak motivált csapat mérkőzése fordulatos és gól gazdag volt. A végén Connextion csapata örülhetett és megszerezte első győzelmét az A ligában. (4:2) 

A Lindau Logistic-FC Plan-And-Bau (2 : 2) volt az egyik olyan mérkőzés ahol komolyabb kakaskodás alakult ki egy vitatott szituáció után. Ez miatt több percig állt a játék, csak hosszas békítés után tudott a megfelelő mederben folytatódni a küzdelem. A végén igazságos döntetlen született. 

 A Sóstó Top-Ár:Bácskaagrár  (1 : 5) nem hozott különösebb izgalmakat. Mindkettő alakulat elég tartalékosan állt fel. A Sóstó csapatában nagyon hiányzott az alapember Kovács Máté aki a hátán viszi mostanában a Sóstó csapatát. Top-Ár-ban is több meghatározó játékos is hiányzott, de többek között Varga Líviu remek játékának is köszönhetően, már az első percekben a saját javára eldöntötte a mérkőzést. A végére még nagyobb arányú különbség is kialakulhatott volna a két csapat között. 

Antallapos Raiders:Laza FC (0 : 10) mérkőzés elmaradt. A Raiders nem tudott kiállni mert egy jánoshalmi tornán vett részt.

Cel FC:Retró (3 : 2) mérkőzés igazi rangadó volt, bár mindkét csapat elég tartalékosan állt fel nem lehetett panaszunk az iramra, helyzetek, gólok minden mennyiségben. Ez volt a másik olyan mérkőzés ahol az egyik csapat elégedetlen volt a játékvezető ítéleteivel és ennek hangot is adott.

Csányi László gólja

A remek iramú meccset a második félidő elején egy kétperces kiállítás (reklamálásért) egy öngól majd egy technikai büntetés (reklamálásért) is fűszerezte.

A vitatott szituáció

Ennek következtében a második félidő vége előtt tíz perccel volt hogy a Cel csak 3+1 játékossal állta a Retró rohamait. A végén Papp Csaba remek gólja eldöntötte a mérkőzést (a videón 8:40-nél látható).  

Totya Boltja:Rose (1 : 2) meccs elején leginkább a Rose csapat dominált, mégis a Totya szerzett vezetést Ngalle Joshep Martial góljával. Az első félidőben 1-0-val fordultak a csapatok többek között annak is köszönhető, hogy Német Imre parádézott a Totya kapujában. Szebbnél-szebb védéseket mutatott be és ezzel meccsben tartotta csapatát.

Német Imre védései valamint az első félidő vége hamarosan

Vida Máté hatalmas bombájánál azonban már ő is tehetetlen volt egyenlített a Rose. A vége előtt Sorin Amariutei remek mozdulattal vette át a labdát majd lefordult védőjéről és nagy erővel a hálóba lőtte a labdát ezzel a Rose megfordította a mérkőzést és harcban van a bajnoki címért. 

Holnap 18 órakor Rose:Cel FC rangadó.

 

Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.