Nem volt olyan Laza –a- Cel meccs

Féltávhoz érkezett a Connextion Kupa idei szezonja. A "B" ligában az egész mezőnyt is ideértve ez idáig egyedüliként 100%-os Madosz csapata tovább robog. Ezúttal az igen jól kezdő Just for Fun-t múlták felül. (Just For Fun-Madosz  1:7.) A B liga második helyezettje: a Rongyász is győzelemmel zárt. A fiatal Tekó-Fakó csapatát győzték le 4-1 arányban.  Ha a csapatok tartják jó formájukat az utolsó fordulóban igen csak remek összecsapás vár minket, ugyanis a 13. fordulóban (2016.01.30. 12 óra): Rongyász-Madosz mérkőzést rendeznek. 

Na de ne szaladjunk annyira előre. Az  „A” ligában a Cel Fc-Laza mérkőzés volt az a pikáns találkozó, amire a legtöbben kíváncsiak voltak.  

Sajnálatos módon az első félidő nem hozta azt a színvonalú játékot, amit előzetesen gondolhattunk volna. Ebben, nagyban közre játszhatott az, hogy mindkét csapat erősen tartalékosan állt fel, így mindketten a játék lassítására törekedtek. Az első félidő talán ennek is köszönhetően gól nélküli döntetlennel zárult. A második játékrészben aztán felpörögtek az események. Egy megítélt büntető után paprikás hangulatban folytatódott a küzdelem.

A nyílt sisakos játék jót tett a meccsnek. A Cel Fc vezetett ugyan, de a Laza gólra törően játszott. Mindent egy lapra feltéve rohamozott a piros alakulat és benne volt a mérkőzésben az utolsó hét-nyolc perctől eltekintve, hogy sikerül felzárkózniuk. Nem így lett. A Cel remekül kontrázott, három gólt rámolt be az utolsó 10 percben és ezzel simává tette győzelmét.

Szakács Ferenc (Laza Fc): Nem tudtunk úgy felállni ahogy szerettük volna. Három meghatározó játékosunk is sérült. Brindza Tamás, Csikós Tamás és Nagy Gábor játékára valószínűleg januárban már nem számíthatunk. Nem tudott eljönni a Yannick és Willy se, velük azért sokkal erősebbek lettünk volna. Sajnálom ezt a mai meccset, mert megpróbáltuk magunkat oda tenni. A tűzzel és a lendülettel ezúttal nem volt baj. Az elmúlt három meccsünket nagyon álmosan játszottuk, hiányzott a dinamika a játékunkból, ilyen nevekkel, akik nálunk játszanak, nem itt kellene tartanunk. A táblázaton jelenleg elfoglalt pozíciónk csalódás, a hátralévő meccseinken hozni kell a maximumot és minél több pontot gyűjteni.

Szeitz Gábor (Cel Fc): Ezt mai mérkőzésen nagyon nyögve- nyelősen kezdtünk. Az első félidőben nem igazán találtuk a fogást az ellenfelünkön. A második félidei játék már gördülékenyebb volt. Ennek az-az oka, hogy a két évvel ezelőtti sérülési hullám súlyt minket újra. Három játékosunk is hiányzik, aki kezdett volna ma. Imre Lajos dereka nem tökéletes. László Zoltán komoly térdsérülést szenvedett, Kárász Zsolt csontgyulladással is vállalta a játékot. Az ő második félidei beszállása nagyon sokat lendített a játékunkon. Lászó Noel is nagyon hiányzott, ő Felcsúton a Puskás Akadémia Fc nagy csapatával készül, és a nagypályás felkészülés miatt az elkövetkező három meccsről biztosan lemarad. 

 

Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.