A Retro2 legyőzte a Jóbarátokat!

A Jóbarátok kérésére az eredetileg estére kiírt mérkőzést reggel 10:45- kor játszották le. Azt kell mondanunk, hogy sajnos, mert a korai időpont miatt kevesen láthatták ezt a remek összecsapást. Két hasonló felfogású csapat feszült egymásnak. Mindkét csapat feszesen védekezett és a másik csapat hibájára építette fel a támadásait.

Az első félidő egyértelműen a Jóbarátoké volt, bár már ekkor is érezhető volt, hogy az 1 gólos előny kevés lehet a győzelemhez. A második félidőt jól kezdte a Retro: egy mértanian pontos beadást követően Csányi László helyezett a kapuba. Néhány percnek el kellett telnie, mire a Jóbarátok újra fel tudott pörögni a gól okozta sokkból. Remek helyzeteket alakítottak ki, de az utolsó pillanatban mindig odaért valaki a Retroból. Ebben ez időszakban a Retro2 a védekezés magasiskoláját mutatta be, és a Jóbarátok nem talált rajtuk fogást. A mérkőzés vége előtt 5 perccel a bócsai csapat számára  jött a hideg zuhany. Egy távoli lövéssel - mely a kapufát is érintette - Horváth Ádám bevette Hatvani  Edvárd kapuját. 

Horváth Ádám (Retro2): a győztes gólról:
Épphogy átléptem a félpályát és fel szerettem volna passzolni Farkas Andrásnak a labdát, aki okosan átlépte. A kapusuk erre nem számított és becsúszott a kapuba. Nagyon örültem, mert éreztem, hogy ez a gól eldöntheti a meccset. Remek csapatot győztünk le. Próbáltuk kihasználni a fiatalságunkat és ezúttal a szerencse is mellék pártolt. Van két nehéz meccsünk még hátra. Ennek a győzelemnek akkor lesz igazán nagy értéke, ha azokat a találkozókat is megtudjuk nyerni.

Mészáros Árpád (Retro2): Reménykeltő győzelmet arattunk, de nem könnyíti meg  a dolgunkat, mert két kőkemény mérkőzés van még előttünk. A célunk az volt, hogy a tavalyi helyezésünket megőrizzük.  Annyit tudok ígérni, hogy a továbbiakban is minden meccsen hasonló felfogásban fogunk kimenni a pályára és mindent meg fogunk tenni a győzelemért. A dobogó számunkra már ajándék lenne, az első hely pedig számunkra a non plus ultra.

Kun Szabó László (Jóbarátok Bócsa): Nagyon jó taktikát választott ellenfelünk. Azt a játékot játszották, amit mi szoktunk. Nekünk pedig győzelmi kényszer alatt kellett játszanunk, és ez ma erre volt elég. Az egyenlítő góljuk sokkolt bennünket, a második pedig pedig teljesen váratlan volt. A bajnoki címről még nem mondtunk le, nem dőlt el még semmi. Ellenfeleinknek is még játszani kell nehéz mérkőzéseket, és mivel az erőviszonyok nagyon kiegyenlítődtek, bárki belefuthat egy nem várt vereségbe. Ma sokkal jobban tetszett az ellenfelünk játéka, gratulálok nekik. Ha együtt maradnak, akkor a jövő bajnokcsapatát láthattuk ma az ellenfelünkként a pályán.  

Retro 2 2 : 1 Jóbarátok Bócsa
Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.

Keresés az oldalon

Mesterlövészek 2013

 22 

Ladóczki
István
Rose

 20 

Farkas
András
Retro2 

20

Imre
Lajos 
Jóbarátok

 19

Török
András
Grund

 18 

Simola
Roland
Trinát
Junior