Kétkeréken a környéken III.

A mai alkalommal nyugat felé indulunk és egy kellemes (bor)túrát teszünk Hajósra, valamint bemutatjuk a mintegy 100 km-es teljes Halas-kört.

Tartsatok velünk!

 

Ha edzőkörnek teljesítjük- illik egyben megcsinálni, ha kirándulásként vágunk neki, egész napos programot ígér ez a szép kör, hossza 90 km.

Kecel felé vesszük az irányt, a téglagyár mellett lassan elhagyjuk a várost. Nem is olyan rossz ez az útszakasz, amilyennek első ránézésre tűnik. A letaposott, fénylő aszfaltcsíkra ráállva kellemes tempót diktálhatunk, néha zöttyen csak meg a bringa alattunk.

Ezen a részen azért is jó tekerni, mert sűrűn követik egymást a kanyarok, így nem válik hamar unalmassá az út, az erdő övezte részek pedig árnyékot adnak rekkenő hőség esetén is.

Valamint az egykor erre vezetett triatlonverseny felfestései tájékoztatnak a megtett távolságról, így előbb elhagyjuk az 5 km-es, majd a 10 km-es felfestést is, ez pedig már azt jelenti, félúton vagyunk.

Innentől mintha az aszfalt is jobban velünk lenne, kis zötykölődés után szélesebb csíkon suhanhatunk pár kilométert, hogy elérjük Imrehegyet, ahol - nevével ellentétben - emelkedőt nem találunk.

Szőlőtőkék között vezet az út utolsó 5 kilométere, majd amint beértünk a Kecelre kisimul alattunk az út. Végre!

Itt majd az 54 es számú utat kell keresnünk és Császártöltés felé kanyarodni balra a lámpás kereszteződésnél.

Ha elfáradtunk – vagy csak eddig terveztük az utat, a városközpontban fagyizhatunk egyet.

Tovább az 54-es úton végül elhagyjuk Kecelt, hosszú egyenesek következnek kis szintemelkedésekkel.

10 kilométer múlva Császártöltésre érünk. Ahhoz, hogy felmásszunk a település tetejére már mindenképpen használni kell kisebb, első tányérjainkat is. Ez egyébként a legmeredekebb kaptató az út során.

Megéri a fáradtságot hiszen így már csak 10 km-re vagyunk úticélunktól Hajóstól.

Lankás, kanyargós szakaszon egy utolsó erőbedobással 20 perc alatt elérhetjük a települést. Ez újabb 10km-t jelent.

Itt bóklászhatunk - csak úgy - a pincék között, letekerhetünk a városba szemügyre venni a felújított érseki kastélyt, vagy keresünk egy pincét, ahol letámasztjuk a drótszamarat és kóstolunk pár korty cserszegi fűszerest, kadarkát, vagy irsait és a borosgazda anekdotáit hallgatva, elmerülünk a hangulatos présházak szépségében.

Mintha az idő is kicsit lassabban telne itt ebben a nyugodt környezetben, így könnyen megfeledkezünk a hazaútról. Visszafelé egy másik útvonalat javasolok, a változatosság mint tudjuk olykor gyönyörködtet.

A hajósi MOL benzinkútnál kanyarodjunk le jobbra. Ugyan nem a legsimább úton, de csekély forgalomban érjük el 20 km múlva előbb Kéleshalmát, majd Jánoshalmát.

Innen a nemrég teljesen felújított aszfaltburkolaton Kunfehértó érintésével szinte már magától hazatalál a bringa.


A második útvonal egy teljes Halas-kerülő kör kb.100 km hosszú.

Szintén Kecel felé induljunk, azzal a különbséggel, hogy ott majd a városközpontban jobbra kanyarodunk és az 54-es úton Soltvadkert felé vesszük az irányt. Itt mintegy 15 km-t kell a főúton megtennünk, hogy aztán rácsatlakozzunk a kerékpárútra a Soltvadkerti körforgalomnál, ami egész a centrumig vezet majd. Ha országútival vagyunk, a városban térjünk le a belső útra egyből jobbra, meghálálják a kerekeink és alsófelünk a figyelmességet, meg egyébként is, rövidebb erre.

Vadkertről Tázlár felé kell mennünk, amit ha jól emlékszem Szeged tábla jelez a város határában.

Ugyan nem első osztályú az útburkolat, de szép lassan Tázláron van az ember. Itt lehet kulacsot tölteni, a településen még működnek az kék artézi kutak és jelentem iható a vízzel szolgálnak.

Miután frissen újra nyeregbe pattantunk közel 20 km-t kell még letudnunk Kiskunmajsáig.

Először elhagyjuk az olajosok úti leágazót jobb kéz felől, majd Szankot bal kéz felől, így érkezünk be előbb-utóbb Majsára.

A vasúti átjárón átkelve Kiskunhalas felé fordulunk - ezt tábla is jelzi - és egy 15 km-es szakasz követően bal fordulót véve a „másik olajos út” néven már emlegetett rész vár ránk.

Ezután Zsanánál rákanyarodunk a szegedi útra, és egyenesen hazakerekezünk.

Egy ilyen túra után biztosak lehetünk benne, hogy kiszellőzött a fejünk, valamint edzésnek sem utolsó, akár egyben, akár megállásokkal teljesítettük a távot.

Hozzászólások (2)
22013. április 30. kedd, 16:40
Berzátzy Gábor
Palicsról 40km az út Kiskunhalasig,amit Szerbiában kiépített bicikliúton, a magyar határtól viszont kamionok által elég forgalmas 53-as úton kell megtenni. Az általános vasárnapi kamionstop idejére tervezett túrával ez kiküszöbölhető, a tranzitforgalom viszont még ekkor is viszonylag sűrű.
Ajánlom a határátkelő utáni első települést Kelebiát, ahonnan vonattal szintén tovább lehet utazni Budapest irányába, így 12km-t kell megtenni Szabadkától.
12013. április 30. kedd, 15:24
kadaribi
Kedves Kerékpárosok!
Budapestről szeretnénk kerékpártúrára menni, a visszafelé utat Palicsról Kelebiáig, vagy Kiskunhalasig tennénk meg. Mivel nem vagyunk arrafelé ismerősek, tudnának abban segíteni, hogy hány km-es az út (Palics/Szabadka-Kiskunhalas vagy Palics/Szabadka-Kelebia) és főleg milyen forgalomra számíthatunk? 2 nagyobb gyermek is jön velünk, ezért örülnénk, ha nem kellene kamionokkal zsúfolt úton tekernünk.
Előre is köszönöm a válaszukat,
Kérjük regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá kívánsz szólni ehhez a cikkhez.